Pár nappal ezelőtt jeleztem, írok majd az ovisok esti lefektetéséről néhány gondolatot. Mert a mami akkor tud jól aludni, ha körülötte -és benne- jótékony nyugalom, és csend van. :)
„És akkor boldogan éltek, míg meg nem haltak” – szól a mese vége. Valahol 9 óra után vagyunk már, az ember lazul, minden egyes gyerekkel. De óvodás korban demarkációs vonal az esti fektetésre a 21 óra. Álomszerűen ennél a pontnál a gyerekek adnak egy jóéjt puszit, és masíroznak meztelen talpaikkal az ágyba. Legalábbis az összes amerikai családi filmben így látom. Na és a valóságban?
Erről kérdeztem kedvenc óvónőnket, Fehér Katát.
„Minden baj forrása a délutáni altatás!”
- Időről-időre több anyuka kéri tőlem, hogy ne hagyjam elaludni gyermekét az ebéd utáni pihenő alatt, mert akkor otthon, este, nem bírnak vele- mondja Kata azon az utánozhatatlan bájos hangján. Egész egyszerűen nem akar elaludni a gyerek. Ám úgy gondolom, ha a gyerek álmos, s az ebéd alatt már majd leesik a székről, nem tarthatom ébren. Már csak azért sem, mert elfáradnak. Nagyon sok élmény, új impulzus éri őket nap, mint nap az oviban. Alkalmazkodniuk kell egymáshoz, s a csoportok létszámától függően ez nem mindig egyszerű. Valószínű, hogy kényelmesebb lenne a mamának, ha nem aludna a gyerkőc délután, de rosszat tennék a gyerekkel, ha nem hagynám a természetes fáradtságát kipihenni.
- Felpörgetett ritmusban élünk. Akármerre nézek, ezt látom…
- Megváltozott nagyon környezetünk, életritmusunk – helyesel Kata. Valahogy fogy körülöttünk az idő és a tér. Kevés idő marad levinni a srácokat a térre, s terek is alig vannak már, ahol a kicsik kedvükre kirohangálhatnák magukat. A szülők általában sietnek haza, sokakat vár a tengernyi tennivaló, mellékállás, otthoni munka. Gyerekeink zöme több emeletes házban, kis lakásokban él, ahol szintén alkalmazkodniuk kell. A lakásban nem lehet labdázni, nem lehet rohangálni, nem lehet hangoskodni – mert zavarják a társasház lakóit, vagy a szülőket. Mi marad a legtöbb családnál? A gyerekkel történő játszás helyett a tévé és a rajzfilmek.
- Ne is mondd! Nekem vannak direkt utált rajzfilmcsatornáim. Most készülök lekódoltatni őket. Bár néha az is megfordul a fejemben, hogy eladom a tévénket. Örök vita forrását.
- A tévénézés nekem is az egyik vesszőparipám! - fűzi a szót Kata. Számtalanszor elmondom a szülőknek, hogy a tévé, sok helyen a számítógépes játékok, a túlzott vizuális kultúra, (nevezhetjük villanypásztornak is akár) „mozdulatlanná és hangtalanná” teszik ugyan a csemetét egy időre, de ez később sokszorosan visszaüt. Egyrészt nem mindig korosztályuknak szóló filmeket néznek a gyerekek, az ott látott történéseket nem tudják „helyretenni” magukban, nincs ehhez elég meglévő tapasztalatuk, hiszen most ismerkednek még a világgal. Feszültséggel, megmagyarázhatatlan félelemmel töltheti el őket a látottak. Ezt az oviban megpróbálják kijátszani magukból, azonban ez általában nem sikerül. Megpróbálják elmesélni ugyan, mi történik, ám mivel nem tudják megfogalmazni, az egészből annyi marad, hogy „az az izé jön és lelő így: tratartratra…” és itt megáll a tudomány. Sok csatornán sokféle rajzfilm megy, sem a társak, sem az óvónők nem tudják követni valamennyit. A gyerek egyedül marad a szorongásával, mert nincs kivel sem lejátszani, sem átbeszélni. Feszültté, nyugtalanná, ingerlékennyé válhat. Ráadásul a mesetudat kialakulása is az óvodás korra tevődik (amikor a gyerek már különbséget tud tenni a reális világ és a mese között), tehát hiába is próbálnánk azzal nyugtatni, hogy igazándiból ilyen nincs is, vagy nem is történhet.
Miért is mesélünk?
- A mese megnyugtat és az esti rítus része. Gondolom sok családnál. Én azt tapasztalom, hogy van olyan időszak minden gyerekem életében, amikor ugyanazt a mesét szeretné hallani újra- meg újra. Te is így látod?
- Hát persze – mosolyog Kata. Azért kérik gyakran ugyanazt a mesét, mert az biztonságot ad számukra, megnyugtatja őket. Jól ismerik a mese cselekményét, tudják, hogy milyen fordulatok következnek, s bármennyi izgalmas-félelmes is a történet, előre tudják, hogy megnyugtatóan zárul. Végre van valami, amit bizonyossággal tud. Rend van a világban körülötte, tudja, mire számíthat. Épp ezért elengedhetetlen a rendszeres szülői mesélés.
- Nem beszélve a képzelet edzéséről.
- Pontosan! – kap a szón Kata. Az úgynevezett átfordító képesség, vagyis a keresztcsatornák fejlődése is ebben a korban a legintenzívebb. Ez azt jelenti, hogy amit hallok, el tudom mondani, el tudom képzelni. Később, amit olvasok, azt le tudom írni, stb. Ez az átfordító képesség egyszerűen lenyíródik, ha állandóan a tévét nézik a gyerekek, hiszen a képzeletükre semmi szükség. Semmit sem kell elképzelniük, hiszen a mesét már elképzelték helyettük, ők csupán passzívan nézik.
- Én azt figyeltem meg a saját gyerekeimen, hogy óvodás korukban elkezdenek egyszer csak félni. Néha az a benyomásom, hogy élvezik ezt a félősdit.
- Hát persze! – somolyog Kata. Ebben a korban imádnak játszásiból félni, amikor tudják, hogy biztonságban vannak, szívesen játszanak ijesztgetős/félőset. A félelmes cselekményű meséket is szeretik, mint például Jancsi és Juliska, vagy Piroska és a farkas. Persze vigyázni kell itt is a mesetudat kialakulására. Addig ne meséljünk olyan mesét, amiben olyan lények, események vannak, amit minden további nélkül láthatónak és megtörténhetőnek éreznek a gyerekek akár a következő pillanatban is.Viszont, ha mi mesélünk nekik, akkor a történeteket úgy fogják elképzelni, hogy abból nekik problémájuk ne legyen. Ellenben a rajzfilmek zöme, ami válogatás nélkül ömlik a Jetixből és társaikból, kész problémákat, kész képeket közvetít, nem engedi a képzelet énvédő mechanizmusát dolgozni. Ezután megmarad a feszültség.
Jóéjt puszi és társai
- Észrevettem, hogy a gyerekek úgy 4-7 éves koruk körül dacolnak az éjszakával. Ahol nagyobb testvérek vannak, ott a kisebbek is vindikálják maguknak a jogot arra, hogy ők se aludjanak el addig, amíg a nagyok ébren vannak. Mit lehet ilyenkor tenni?
- Tapasztalom én is, hogy ahol például későn fekvőek a szülők, illetve nagy kamasz testvérek vannak, ott valahogy átragad a kisebbekre is a késői fekvés –magyarázza Kata. Egyrészt úgy gondolják, hogy amit a nagyobbaknak lehet, az nekik is jó lenne, attól lesznek ők is nagyok, ha velük együtt fennmaradnak, másrészt félnek, hogy kimaradnak valamiből, ami nagyon-nagyon érdekes lehet. Tudom, hogy az esti fekvés ideje örök kötélhúzás, ügyes balanszírozás a szülők részéről. De azt is tudom, hogy bármilyen fárasztó is, napirend nélkül nem működik. Nagyon fontos, hogy legyen valamilyen napirend, amihez igazodni lehet. (Meg alkalomadtán eltérni is persze. ) Ez adja meg a ritmust, hasonlóan azokhoz a mesékhez, amit unos-untalan meséltetnek velünk. Biztonságot adnak. Meg lehet bennük kapaszkodni a csöppnyi kezeknek. Mert hallatlanul fontos, hogy tudják, mikor van a fürdés, vacsora, játék, beszélgetés, szabadon választott időtöltés, mikor az esti mese, utolsó ital, mondjuk meleg tej, egy pohár víz - kinél mi, aztán lámpaoltás.
- Ezt a verklit ismerem. Időnként nagyon nehezemre esik megtartani.
- Tudom, hogy a napi taposómalom nagyon nehéz. Pláne úgy, hogy a gyerek energiái kimeríthetetlenek. Feszült az ember és nincs annyi ideje, mint szeretné. Időnként zavarja is a gyerek a teendőiben. Pedig meg kellene élni a gyerekekkel az Ő korukat! Ne siettessük, hogy bárcsak már nagyobb lenne, önállóbb, stb. stb. Sok nagymamát ismerek, aki ha újra kezdhetné, már máshogy csinálná. Mert az a pár év gyorsan elrohan…
Honnan jön az esti frusztráció?
- Meggyőződésem – mondja Kata, hogy a frusztrációink zöme megváltozott világunkból fakad. Ha nem vigyázunk, - és sajnos erre nagyon nehéz - eltárgyiasulhatnak érzelmeink. A fogyasztói társadalom zúdítja ránk, milyen pelenkától leszünk gondos anyák, milyen fürdetőtől alszik jól a gyerekünk, hová kell mennünk nyaralni, hogy boldogok legyünk, milyen porból főzzünk, hogy a család minden tagja megnyalja a tíz ujját. Érzelmeket próbálnak eladni nekünk. Ezután pedig jön az összehasonlítgatás: nekik megvan, ami nekünk nincs. Lám-lám, idén is a tengernél nyaraltak, mikor mi még a Balatonhoz is alig jutottunk el. Milyen jól neveli a gyerekeit, bezzeg nekem mennyire nem sikerül… Pedig a jó nevelés nem vásárlás.:) A gyereket a kapott tárgyak csak ideig-óráig teszik boldoggá. Az igazi értéket az emberi kapcsolatok képviselik.
- Amiről beszélsz, azt nagyon kevesen tudják átlépni, mint egy árnyékot. Talán régen nem volt olyan szembeötlő, mint most, az életszínvonal különbség az emberek között. Mostanában néha olyan érzésem van, mintha Az öreg halász és a tenger meséjébe csöppentem volna. Bennem is él a halász feleségéből egy darab, bár nem örülök neki.
- Szerintem -veszi át a szót Kata – bölcs dolog lenne figyelni arra, hogy énazonosak legyünk önmagunkkal. Ne reklámokból, könyvekből „tanuljuk” a jó szülő szerepét. A gyerekekkel kapcsolatban pedig olyan határt ajánlatos megtalálnunk, hogy mi, szülők is életben maradjunk és a gyerekeknek is jó legyen. Ez akkor fog működni a gyakorlatban, ha a mami és az apa is úgy teszi a dolgát, ahogy nekik természetes. Mert ami a maminak és apának természetes, akkor az a gyereknek is jó. Például, ha a maminak és az apának az a természetes, hogy a gyerek köztük alszik, akkor az a jó. Ha a szülőknek az a természetes, hogy a gyerekük másik szobában alszik, akkor az a jó. Tegyék úgy, ahogy számukra természetes. Csak azért, mert újabb és újabb nevelési irányelvek jönnek divatba, nem kell feltétlenül a legújabbat átvenni és utánozni. Főleg úgy nem, hogy a változtatás igénye nem belülről fakad. Tudom, hogy sokszor elbizonytalanodik a szülő, miközben tanulja a szülői mesterséget, s ilyenkor sok tanácsot kér, vagy meghallgat. Ráadásul, biztosan tapasztalták sokan, hogy a holtbiztosnak titulált jó tanácsok és tippek időnként kanyar nélkül mondanak ellent egymásnak. Mégis jó ezeket meghallgatni, hiszen kínálnak alternatívákat. Ami számukra könnyen integrálható, ami nem ellentétes a felfogásunkkal, azokat ki lehet nyugodtan próbálni. Azt figyeltem meg a gyerekeken, hogy az jó nekik, ami a szülőknek természetes!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.